Pincefalu

 A Hajósi-pincefalu története szorosan kötődik Hajós város történelméhez. III. Károly idején gróf Csáky Imre kalocsai érsek német telepesekkel népesítette be a vidéket. Csáky Imre érsek az 1728-ban kelt szerződésben, írásban kötelezte a betelepített svábokat a szőlőtermelésre. A szőlőből dézsmát, a borból tizedet kellett szolgáltatni a földesúrnak, aki a kalocsai érsek volt.

   A Hajósi Pincefalu a népi építészet egyedülálló ékköve. A Duna régi medrének törésvonalán alakult ki: ez választotta el egymástól a szőlő és gyümölcstermesztésre alkalmas agyagos, homokos területeket a kötöttebb talajútól. A lösztalajba vájták, azt a ma már több mint 1200 présház borospincéit, ahol a hajósi borok érlelődnek. A pincefalu településszerkezete egyedülálló: a présházak egy külön települést alkotva a gazdák lakóhelyétől teljesen elkülönülten, a településtől mintegy három kilométerre helyezkednek el. A pincefalu térképe nagymértékben eltér a lakóépületek szerkezetétől. 1200 borospincéből, 24 kacskaringós utcácskából áll. Az utcák hol szélesebbek, hol keskenyebbek, helyenként faszobrokkal díszített terek és tisztások színesítik. A présházak előtti szabad területen diófák, meggyfák és szilvafák találhatók.

   Az első présházak vályogfallal, deszkaoromzattal és nádtetővel készültek. A borospince volt a helyi emberek éléskamrája is egyben. Itt tárolták a bort, a burgonyát, az almát, a paprikát, valamint itt savanyítottak borecettel.

   A pincefalu meghatározó stílusjegye a népi barokk.