„Hajósi-pincefalu, mint az épített örökség része”

Kategória: épített környezet 

   A Hajósi-pincefalu története szorosan kötődik Hajós város történelméhez. III. Károly idején gróf Csáky Imre kalocsai érsek német telepesekkel népesítette be a vidéket. Csáky Imre érsek az 1728-ban kelt szerződésben, írásban kötelezte a betelepített svábokat a szőlőtermelésre. A szőlőből dézsmát, a borból tizedet kellett szolgáltatni a földesúrnak, aki a kalocsai érsek volt.

   A Hajósi Pincefalu a népi építészet egyedülálló ékköve. A Duna régi medrének törésvonalán alakult ki: ez választotta el egymástól a szőlő és gyümölcstermesztésre alkalmas agyagos, homokos területeket a kötöttebb talajútól. A lösztalajba vájták, azt a ma már több mint 1200 présház borospincéit, ahol a hajósi borok érlelődnek. A pincefalu településszerkezete egyedülálló: a présházak egy külön települést alkotva a gazdák lakóhelyétől teljesen elkülönülten, a településtől mintegy három kilométerre helyezkednek el. A pincefalu térképe nagymértékben eltér a lakóépületek szerkezetétől. 1200 borospincéből, 24 kacskaringós utcácskából áll. Az utcák hol szélesebbek, hol keskenyebbek, helyenként faszobrokkal díszített terek és tisztások színesítik. A présházak előtti szabad területen diófák, meggyfák és szilvafák találhatók.

   Az első présházak vályogfallal, deszkaoromzattal és nádtetővel készültek. A borospince volt a helyi emberek éléskamrája is egyben. Itt tárolták a bort, a burgonyát, az almát, a paprikát, valamint itt savanyítottak borecettel.

   A pincefalu meghatározó stílusjegye a népi barokk.

<<< GALÉRIA >>>

 „ A Hajósi Barokk Kastély és barokk kert”

   A Kalocsai Érsekség, hivatalos nevén Kalocsa-Kecskeméti Érsekség, egyike az I. István által alapított egyházmegyéknek.. Hajós város a Duna–Tisza közén, Baja és Kalocsa városok között félúton fekszik, a Duna egykori árterén. A nagyközség elsősorban szőlőtermesztéséről vált híressé, mint a Hajós–Bajai borvidék északi települése.

   A település nevét egy 1366-os oklevélben említették először. A török hódoltság előtti helység vásártartási joggal rendelkezett. Magyarország három részre szakadását követően meglehetősen gyéren lakott a vidék. A törökök kiűzése után mint elnéptelenedett települést említi egy 1690-ből származó dokumentum.

   A harcok elmúltával a terület gróf Csáky Imre kalocsai érsek birtokába került, aki 1710 és 1732 között töltötte be tisztségét. Kérésére és javaslatára német telepesekkel, Bussen és Tittelhoff sváb községek lakosaival népesítették be Hajós vidékét. A Kalocsai Főszékesegyházi Levéltárban őrzött dokumentumok szerint Csáky érsek birtokára 1722 és 1732 között 122 család telepedett le. Patachich Gábor, az első Kalocsára költöző érsek 1739-ben megkezdte a kastély építését. Az újonnan elkészült épület vidéki udvarház szerepét töltötte be, amely alkalmassá vált az érseki reprezentációra is. A kastély máig is látható barokk pompáját Batthyány József érsek idején, 1766-1767-ben nyerte el. Az idők során több ünnepélyes esemény történt itt: példá­ul az újonnan kinevezett Patachich Ádám kalocsai érsek 1776 októberében Hajóson vette át a palliumot Migazzi bíboros, bécsi érsektől.”

   Városy Gyula érsek az elődje, Haynald Lajos bíborosérsek által alapított gyermekotthont a kastélyban he­lyezte el, ehhez az épületet átalakították, új boltozatokat építet­tek, közfalakat bontottak el, az addig zsindelyfedésű tetőt cse­réppel borították, és eltávolították az utcai homlokzat erkélyét is. Az átalakítás terveit Kikindai Aladár érsekuradalmi mérnök utasításai alapján Greiff József hajósi építőmester készítette el, a kivitelezést Salacz Sándor kalocsai kőművesmester végezte. 

1990-ben a gyermekotthon felvette az intézményt megalapító Haynald Lajos bíborosérsek nevét.

1998-ban a gyermekotthon kiköltözött a kastélyból. 2008-ban Bács-Kiskun megye EU-s pályázatot nyert a kastély tu­risztikai vonzerővé fejlesztésére

2009.09 – 2010. 07. a kastélyt teljes körűen felújították

2010.09. 24. a kastélyban megnyílt a Hajósi Érseki Kastély Lá­togatóközpont. A hajósi volt érseki kastély Bács-Kiskun megye legrégebbi, a Dél-alföldi Régió második legrégebbi kastélya, amely építészettörténeti, művészettörténeti és kultúrtörténeti adottságait tekintve is az egyik legjelentősebb épület az Alföldön.