A kutyák láncon tartásáról

A tartós kikötés tilalma, nem egyenlõ a láncon tartás abszolút tilalmával

2016. január 1-jétõl tilos ebet tartósan kikötve tartani. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szeretné felhívni a figyelmet a rendelettel kapcsolatos néhány, nagy publicitást nyert félreértésre. A legfontosabb, hogy helytelen az az értelmezés, mely szerint a kutyákat mostantól egyáltalán nem lehet láncon tartani. Szintén fontos tisztázni, hogy az, aki vét a rendelet ellen, nem követ el bûncselekményt, mivel az elõírás nem esik a Btk. hatály alá. Probléma esetén nem a rendõrséget, hanem a jegyzõt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesítenie.

 

A kutya az egyetlen olyan állatfaj, mely – az emberrel való évezredes együttélés eredményeként – fajtársaival szemben is inkább az ember társaságát választja. Ennek ellenére sokan ma is egyszerû „jelzõrendszerként” folyamatosan kikötve, vagy kennelbe zárva tartják ebüket. Azon körülmények részletes jogszabályi meghatározása, amik ahhoz szükségesek, hogy egy kutya jól szocializált, boldog, kiegyensúlyozott lényként élhessen, lehetetlen, hisz az igények egyedenként, fajtánként eltérõek. Éppen ezért a rendelet elõírásai egyfajta követendõ irányt határoznak meg, segítve a felelõs állattartási szokások kialakulását.

A jogszabálynak nem az a közvetlen, azonnali célja, hogy minden, jelen állapotában sajnos szabad tartásra alkalmatlan kutya is végleg lekerüljön a láncról, de az igen, hogy ezután egy kutya se kerüljön tartósan láncra!

Az állattartók kötelessége, hogy – bármely tartási mód esetében – biztosítsák a kutyájuk egyedi igényeinek megfelelõ életkörülményeket, beleértve a rendszeres és megfelelõen szervezett szabad mozgás lehetõségét is. Szintén a gazda felelõssége, hogy az eb szükségtelenül ne zavarja a lakóközösség életét, emellett kiemelten fontos az ember egészségének és testi épségének védelme! Egy összetett témáról van tehát szó, melyben az állat és az emberi környezet jogos igényeit is kielégítõ feltételeket kell megteremteni.

Fontos tudni, hogy az, aki vét a vonatkozó rendelet elõírásai ellen, nem követ el bûncselekményt, hiszen ezek alapvetõen nem a Btk.-ba ütközõ cselekedetek. Ha valaki egy az állat kíméletét nem biztosító módon, tartósan láncon tartott kutyán szeretne segíteni, akkor nem a rendõrséget, hanem a jegyzõt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesítenie. A kivizsgálást követõen elsõsorban a hibák, hiányosságok javítására kötelezhetõ az állat gazdája. Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor állatvédelmi bírságot szabhatnak ki rá, melynek alapösszege 15 000 Ft. Ez az összeg minõsített esetekben – jogszabályban meghatározott mértékben – szorzókkal növelhetõ.

Az állatvédelmi hatóság továbbra is hangsúlyozza, hogy ha valaki kutya tartására vállalkozik, tartsa szem elõtt a felelõs állattartás szabályait és mérlegelje, hogy meg tudja-e teremteni mind a háziállata személyes szükségleteit, mind a saját környezetének jogos elvárásait kielégítõ körülményeket.

A témával kapcsolatos további háttéranyag elérhetõ a NÉBIH honlapján:

http://portal.nebih.gov.hu/-/tajekoztato-a-kutyak-tartos-lancon-tartasanak-tilalmarol

2016. január 8.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság

purple-btm-left.png purple-btm-right.png
Akadálymentes oldalak


blank.gif blank.gif
Képviselõ-testületi ülés



MEGHÍVÓ
2024. március 04. 17:00



Képviselő-testületi ülés
2024. március 4.



blank.gif blank.gif
Aktuális

A Kiskunvíz Kft. legközelebbi ügyfélszolgálatainak nyitva tartása



A járási ügysegéd 2022. szeptember 05-től hétfőnként 8.30-10.00 óra között érhető el a Polgármesteri Hivatalban.



Új autóbuszjáratok



Tájékoztató víz- és
szennyvízbekötések
létesítésével kapcsolatos
változásokról


blank.gif blank.gif
Magyar Falu Program


blank.gif blank.gif
EFOP



Együtt vagyunk,
otthon vagyunk
és itt maradunk.

Humán szolgáltatások
fejlesztése térségi
szemléletben

Projektazonosító:
EFOP-1.5.3-16-2017-00082

blank.gif blank.gif
Cabernet Projekt


Cabernet
Borturisztikai
Látogatóközpont
kialakítása
a Hajósi Pincefaluban

blank.gif blank.gif
FBH NP Kft.


Hulladék kezelési

útmutató és

időpontok 2023-ban


blank.gif blank.gif
TOP projektek

Hajós-Dusnok belterületi
csapadékvíz elvezetõ
rendszerének korszerûsítése


blank.gif blank.gif
Hajós FC

Pályázatok



LABDARÚGÓ
SZAKOSZTÁLY






Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2023

Határozat

Kérelem

Kérelem és Határozat



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2022

Kérelem és Határozat



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2021

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2020

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2019

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2018

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2017

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2016

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2015

Határozat

Kérelem



KÉZILABDA
SZAKOSZTÁLY






Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2019

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2018

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2017

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2016

Határozat

Kérelem



Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása 2015

Határozat

Kérelem




Sportfejlesztési program
jóváhagyására irányuló
kérelem jóváhagyása

SFPHP kérelem

blank.gif blank.gif
Országgyűlési választás 2022

VÁLASZTÁSI

EREDMÉNYEK

A HAJÓSI

VÁLASZTÓKÖRÖKBEN




valasztas.hu

blank.gif blank.gif
Költségvetés

RENDELET

Az önkormányzat
2021. évi költségvetése

blank.gif blank.gif
Települési arculati kézikönyv


Települési arculati
kézikönyv



Nyilvános értékelő felület


blank.gif blank.gif
Hajósi Barokk Kastély



Programok, rendezvények,
információk

blank.gif blank.gif
Városi Könyvtár

blank.gif blank.gif
Hasznos linkek
Orbán-napi Borünnep
Hajósi Barokk Kastély
Hajósi templom és plébánia
magyarorszag.hu
Bács-Kiskun megye
Az Európai Únió portálja
Ügyfélkapu
Közadattár
blank.gif blank.gif
Pályázatok
Alkotótábor 2020



Hajós Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumától 2.000.000,-Ft. vissza nem térítendő támogatást nyert a Kubinyi Ágoston Program: Muzeális intézmények szakmai támogatására kiírt felhívás keretében Német Nemzetiségi Tájház – Heimatmuseum infrastrukturális fejlesztésére






A BELÜGYMINISZTÉRIUM HAJÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁT AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓK FELSZÁMOLÁSA ÉRDEKÉBEN „TISZTÍTSUK MEG AZ ORSZÁGOT!” PÁLYÁZAT KERETÉN BELÜL EBR AZONOSÍTÓ: 507223 BMÖGF/885-30/2020 IKTATÓ SZÁMÚ MINISZTERI DÖNTÉS 3.000.000,-Ft. VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÍTETTE A RÓZSA U. 78 ÉS RÓZSA U. 80. SZÁM ALATTI ILLEGÁLIS HULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSÁRA





A Hajóson Élő Német Nemzeti< Kisebbségért és Hajós Városért Alapítvány a NEMZ-N-19-0101 azonosító számú pályázaton a Miniszterelnökségtől és a kezelő szervként eljáró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-től 300.000,-Ft. támogatást nyert a 2019. évi Hajósi Képzőművészeti Alkotótábor kiadásainak támogatására.



ASP Központ
Hangszercsere Program 2019
I. Hajoscher Sommercamp
Önkormányzati épület energetikai korszerűsítése
Együtt a közösségeinkért
Hajósi sváb-magyar szótár
Hajósi Hagyományőrző Sváb Néptánc Egyesület

 Hajósi Polgárőr Egyesület

blank.gif blank.gif
Hajósi Óvoda és Bölcsőde



„AUSSTATTUNG VON
UNGARNDEUTSCHEN
KINDERGÄRTEN”

PROJEKT



Bölcsődei fejlesztések
Bács-Kiskun megyében


Sajtóközlemény

Projektösszefoglaló

blank.gif blank.gif
Helyi Esélyegyenlőségi Program

HEP Hajós

Testületi Határozat

blank.gif blank.gif
Temető parkoló kialakítása


blank.gif blank.gif
center.png